Mi másnak hívhatnám az ügyeletes ovit?

Ma a kisebbik nagyon haza akart menni már, és majdnem elsétált egy hölggyel, mondván, megjött az anyukám.

És nagyon sírt, hogy nem hagyták :) - ööööö, nem is tudom, közepesen jó anya sem lehetek :)

Szétszortíroztam azokat a borzasztó rezsi-számlákat. Tele lett velük egy naaaaaaaaagy asztal. Most már csak azt nem értem, hogy szerződés-szám szerint is van egy halom sztornó, meg fogyasztási hely szerint is. Egyelőre nem vágom, hogy ez miért van így. Viszont cserébe ma jött a postával egy izmos kis csomag, bele is sápadtam, hogy újabb adag szortírni való, de hála istennek csak a szerződésmódosítás. Anyja neve nyóc példányban, remek. És milyen felemelő érzés, hogy hasíthatom át magam megint a bürökrácián. A faszé' akarok én jót tenni, mindig szívok vele.

Azon elmélkedtem közben, hogy el kéne mégiscsak menni strihelni. Mert most per pillanat a bevételek rohadtul nem fedezik a kiadásokat. Ja, és nem látszik változni a helyzet. Tízezerből megkajálni egy hónapban hármunknak az fasza? Mert én azt mondom, igen!

El kéne adnom a lakást .....

P.s.: Ráejtettem a lépcsőházba bejövet a lábamra a kulcsomat. Fáj. Nagyon. Gyönyörű szilvalila színe lett a lábujjamnak. Nem, ez nem egy mutáns kulcs, én vagyok ilyen hihetetlen ellenálló.

Micsoda fantörpikus érzés, mikor az embernek kiskorkülönbségű 2 sarja van, akik nőneműek!

Komolyan ám.

Ma délután némi zuhé után sikerült a fiatalságot kicsapnom a legelőre. Érdekes volt, mert más nem gondolta így, ergo csak az én két sarjam tombolt kinn a jóidőben. Ez azzal járt, hogy percenként rohangáltak be az erkélyajtón, hogy ez kell, meg az kell, így levontam a következtetést: untakoznak.

Kézenfogtam őket, be a mögöttünk zajló építkezés felvonulási területére, ami egy aranybánya egy gyereknek. Kettőnek is.

Ahhoz mondjuk elég gyáva kukacok, hogy fél méternél messzebb menjenek idegen helyen tőlem, így nem aggódtam a testi sérülés miatt, maradtak az idegeim, mert a gyerek olyan, hogy kérdez. Le is izzadtam bele, de megjelent a "felmentő" sereg iszonyat koszos, sárga-fekete színű nylon szalag képében. Tudjátok, ez az, amit mindefelé kikötöznek határoló elemnek veszélyes területeken. Hát a felvonulási terület összes ilyenjét sikerült begyűjteni, ugyan nem tudom, mire jó, de lelkesen szedték össze, én meg öt percenként boncoltam ki valamelyik dedet a kábé két kilométeres szalagokból. Aztán feladtam, így hazatértem két darab, egyméteres, sárga-fekete múmiával, akikből diszkréten feltört erre-arra a sárfoltos izzadtság, na meg persze a teljesen algoritmizálatlan visítás.

Szerettek a lakópark pihenésre vágyó egyedei, tutira.

Aztán félórás meggyőzés, hogy ebben a szerkóban nem megyünk be. Nem értették, bár a lakás belső állapotát tekintve majdnem mindegy lett volna.

Viszont csendben bezabálták a vacsorát, majd fürdés (ez örök élmény, day-by-day... szeressük ám). Alig kerül fél órámba per szaporulat, míg belekerül a kádba (pisilni menni, inni menni, vetkőzni menni - mindez a slozi-ajtóban, mert ott van a legtöbb hely, hárman, lapjával, egész kényelmesen elszorongunk ott).

És a nap koronája: körömvágás.

A kissebbik ded jól bírta, de a nagyobbik pulya szent borzadállyal figyelte az eseményeket, és próbált tök csempének látszani. Nem volt sikeres, mert a csempe nem szörcsög hangosan (igen, még mindig szörcsög a gyerek, az orrmandula eltávolítás ellenére - szóval valami komolyabb lesz itt, be is vagyok szarva ettől kellőképpen).

És abban a pillanatban, hogy az ölembe vettem, beindult a sziréna. Nem tudom, hogy egy körömvágásban mi lehet olyan kínzó, de legalább úgy üvöltött, mint a vérvétel esetén. Na most, mivel a feje a felvett pozíció kapcsán pont a bal fülem mellett helyzkedett el, a tizenötödik másodpercben megsüketültem. Hogy oldjam a feszültséget, mindenféle ökörségeket magyaráztam, amit a nagy nem hallott meg az emelt hangerő ellenére sem, a kicsi viszont visítva röhögött. A  jobb fülem mellett.

Aztán a lábról is eltávolítottuk a patákat, hasonló körülmények között, csak felcserélt fülekkel. Szóval most itt ülök, és örülök, hogy csend van.

Most hogy ágyban a banda, magánéltem per telefon. Jó volt, ill. lett volna, de a nagyobbik magzatom túl kíváncsi, így a szokásos esti körforgalom lezajlott, amit kedvenc beszélgető-partnerem is végighallgatott. Mostmár tutira sosem fog szaporodni, iszonyú meggyőző társaság vagyunk :D

És holnap irány az ügyeletes ovi, fasza lesz, nagyon. 3 hét. Édesjóistenem, csak 3 hét. Rettenetes időtáv!

Olyan remek napom (sőt: hetem) volt, hogy oda Buda.

A remeksége valamikor 2006-ban indult, mikoris a városban elhatározódott, hogy márpedig felújítanak egy épületet, amit kezelésre és fenntartásra jól megkap a felújítás végén a munkahelyem.

Ez azzal jár, tudjátok, hogy az épület kezelője ugyan "ingyen" megkapta az ingatlant (a tulajdonjogot nem!), de fizet, mint a katonatiszt, merthogy rezsi, az van.

Felvezető vége.

Tavaly ősz óta dolgozom itt, rögtön belefutottam ebbe a remek kis felvezetett problémába, amit 2007 óta sikertelenül oldogattak megfele.

A lényege annyi, hogy bizonyos fogyasztásokat (rezsi, értitek, rezsi), úgy fizetett a munkáltatóm, mint fizető és nem mint tulajdonos. Na most ez okozott némi gondot a könyvelésben (APEH, mint tudjuk, nem egy mókagyár) és persze az ÁFA tekintetében.

Hát a probléma van, friss munkaerő lelkes, mint atom, szóval mondtam a főnöknek, hogy nyugi, megoldom a szitut.

Megoldottam.

Csekély 8 hónapomba telt, míg átverekedtem magam a bürokrácia labirintusán, de sikerrel jártam. És azóta az én kurva anyámat!

Ugyanis a héten - az igényeknek megfelelően - megjöttek a szolgáltatól az bizonylatok: sztornó számlák és az új számlák. 2006-ig visszamenőleg!

És le kell fénymásolni őket, ugyanis az eredetiek mennek a könyvelőkhöz, de hát a munkáltatónál is kell maradjon valami.

És itt kezdődik a gondom: 2 napja non-stop fénymásolok a legalapabb képességű muzeális darabbal. Az a legkevesebb, hogy nincs rajta duplex, meg RMD (asszem így hívják - tudjátok, ami a lemásolandó papírt magától forgatja meg, no meg nem kell mellette állni, hogy adagold neki a cuccot). De csapágyas is a szörny. Uszkve 600 Hz-en nyikorog. Egész nap ezt hallgatni ... hááááát, mára már hányingerem volt. Nem, nem okádtam le a szörnyet, a gyomortartalmam az enyém, nem pazarlunk!

Mindennek a csúcsa volt, mikor a főnök meglátta, hogy hogyan másolok. Azonnal szóvá tette, hogy csukjam rá a másoló tetejét a papírra. Kínomban elkezdtem röhögni. Áááá, főnök, nincs az a pénz, amit túlórában neked ez megérne - mondtam neki. És persze illusztráltam is a gondot :)

Megértette. Ritka pillanat.

600 lap, a fele kétoldalas. Ma 3 órát álltam a szörny mellett.

És nincs vége, mert eddig ez csak egy kupac papír. Fel kéne dolgozni az adatokat, hogy tudjam, hogy állunk ÁFA-ügyileg, meg pénzileg, meg mindenhogy. Szóval a java hátravan.

Viszont eddig túléltem. Szerencsétlen kollegám viszont nem :)

Ebben a felfokozott állapotomban ért el a problémájával (ami nem volt jogos), és olyan jó kis asztalcsapkodós ordítozásba keveredtünk egy perc alatt, hogy az iroda fél perc alatt kiürült. Mondjuk nem volt nehéz, ketten voltak még ott rajtunk kívül :)

Hát ritka nálam, amikor annyira felmegy az agyvíz, hogy kiabálnom kell, de meg kell mondjam, jólesett. Aztán hogy lesz-e hosszútávú haszna, azt a jóég tudja, ellenben kissé szégyellem magam. No nem baj, majd legközelebb nem másolok fényt 3 óra hosszat :)))

Viszont egyre közeledik a nap, az a bizonyos, szóval jó kedvem van! :D

Megint képek!

Ezek telefonnal készültek (jobb híján :D), és persze megint nektek, hogy lássátok, 80 négyzetméteren és fél perc erre fordítható idővel is csodák teremnek majd!

Teljes erőből harsog a tavasz, majdhogynem nyár :)

Itt az eredmény, kezem nyoma:

És az ugye egyértelmű, hogy miért is hívják NŐ-sziromnak? :)))

mint Orbánnak. Tán címplapra is kerülhetek ezzel :)

Felhangoló:

Előrebocsátom, depis poszt lesz! Szóval, kedves idegen és ismerős olvasóim: ne tovább! Persze, nem vagyok sem anyátok, sem apátok, hogy ilyetén módon parancsolgassak, de nem mondhatjátok, hogy nem szóltam előre!

Hiábavaló egy napom volt ma, meg is zuhantam tőle!

A csúcspont a délután volt. Igazából itt kéne örömködnöm, de a nagy örömben villant be ismét, hogy mi a 'csának is örülhetnék, meg hogy megint én oldottam meg: egyedül.

És a tököm van kívül azzal, hogy egyedül.

Ja: felszereltem azt a kibebaszkurált kültéri ruhaszárítót, amit másfél év alatt sem az exem, sem az "apósom", sem a tesóim, sem a jóapám nem tudott. Pedig mennyit gondolkodtak rajta, istenem! Én meg ma délután meguntam és a legfaintosabb szerszámmal (értsd: kalapács) megoldottam.

Aztán ezen idő alatt a mozgó töpörtyűk becsöngettek a házban lévő többi lakóhoz (igazi uccagyerek  módjára), valahogy nem röhögtem, viszont irdatlan ideges lettem, mert nem fogadtak szót!

Ezen nem is tudtam túlemelkedni, bőgtem is egy verset (tudom: hülyepicsa), ezzel el is érkeztem a nap és az utóbbi időszak mélypontjára. Minden szar eszembe jutott - tisztára agyvihar -, ami nem sikerült, vagy nem akar sikerülni.

Lehet, hogy sokkal pozitívabbnak kéne lennem, de tele a hócipőm magammal is, ahogy játszom itt a nőstényördögöt, a kiegyensúlyozott anyukát, a fasza munkaerőt. Tök jó lenne, ha nem kéne egyiket sem játszani. Vagy legalább lenne egy hely, ahol megpihenthetnék.

És persze eszembe jutott a tegnap éjjeli duma a blogon, amit majdnem nem értem fel ésszel, és persze mégis mennyire értettem.

És tudod, faktor, tényleg így van: vagy belehalsz, vagy alkalmazkodsz. És Kira, tényleg: a faszom sem akar alkalmazkodni!

A másik mondás meg (aki akarja, érti :D): megdugnád a legjobb barátodat? Vagy olyannal barátkozol eleve, akit dugnál is? :)

Elbohóckodom a társkeresőn is, de mi a jó büdös nyavalyáért? Hát olyan adatlapot kreáltam, hogy hím legyen a talpán, aki írni mer! (pedig aztán tényleg komolyan gondolom)

Másrészt nem leszek sosem egy vizuális élmény, bár azért szimplán megdugni is hajlandók volnának (ójajj... látszik a szemeken, hát ha más női praktikát nem is, de ezt nagyon megtanultam)... az meg nem kell (najó, azért néha nem árt :D)

Szóval hol lehet az az eszeveszett egyed, akiért érdemes lenne lejjebb adnom az agaraimat?

(Ezt találtam, tök véletlenül... nincs igaza?

Következel? Következem?

Innen: http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/AGH/agh00001a/agh00069/agh00069.html )

Meg mi az hogy érdemes? Hát mindenki érték! Én vagyok túl válogatós!

Be kell látnom, hogy pasi vagyok - agyilag és tettileg. És nőstény vagyok - lélekileg és külsőleg. Túl racionális, túl földhözragadt és mégis vágyom arra, hogy valaki vigyen már magával repülni! Igen... vigyen... engem! Meg sem kell kérdeznie. Sőt!

Én már sokat kényszerleszálltam, jó lenne, ha nem kéne többet! És ezért már el sem merek indulni.

( A kép innen: http://www.photoshoptalent.com/photoshop-picture/47cc630db034a/Angel-or-Devil.html )

Nem kell aggódni :), jobban vagyok, a delirium tremens csak jön és megy nálam :). Azért komolyan foglalkoztatnak ezek a gondolatok, de nem ebbe fogok belerokkanni! Momentán fontosabb a megélhetés :)

van a torkomban. Jobban mondva iszonyat mód fáj. Alig bírok nyelni, könnyek szöknek a szemembe sokszor. Ez volt egy hete már ... aztán jobb lett. Sokkal :). És tegnap délután óta megint.

Hát mivel egyéb tünetem nem van, kénytelen vagyok a jól bevált pszichés dolgokra gondolni. Azaz most vagy nagyon együttérzek a gyerekkel (mandulaműtét - "csak" orr, nade akkor is!), vagy a már megtapasztalt cucc: nem mondok ki dolgokat, és ez kvázi gombócot formáz a torkomban. Tudom, ha kimondom, akkor megkönnyebbülök. Csak nem tudom, hogy mit kéne :). De muszáj lesz rájönnöm, mert nem nagyon bírom ezt az állapotot.

(innen loptam: http://gombocsekli.blog.hu/tags/gomb%C3%B3c )

 (ezt meg innen: http://buvosszakacs.blog.hu/2007/06/25/makos_turogomboc?fullcommentlist=1 )

Ha megvan, akkor már csak a bátorságot kell összelapátolni, hogy ki merjem nyitni a számat!

P.s.: Tuuuuudom, posztolhatnék gyakrabban is!

Indítottam egy új blogot. A Savaria Karneválról! Most már csak meg kéne változtatni a skint hozzá!

Annnnnnnyira boldog lennék, ha kapnék itten segítséget - valamiféle gyorstalpalót! - tőletek, hogy mit is kéne és hol átírni, hogy színeiben, a képekben, ilyesmikben hozzáillőbbé tudjam tenni a Karneválhoz!

Előre is köszi :)

az idei év magát.

De most teljesen magamnak köszönhetem (meg is kaptam érte a magam fejmosását, teljesen jogosan). Kezdő kocka vagyok, vagy mi :)

Az történt, hogy jól nekiálltam archiválni a gépről a cuccosaimat, amit azért rendszeresen (bár nincs benne szabályszerűség :D) megteszek. Ennek örömére fel is szabadult egy logikai parítcióm, amit meg kívántam szüntetni. Sajnos, az erre rendszeresített progi nem akarta az igazságot, így a Win által beépített nagysikerű diskpart alkalmazást voltam kénytelen választani. Itt rontottam el :(, eljártam a manuál szerint, látszólag sikeresen.

Másnap bekapcsolnám kedvenc, lapos kis gyönyörűségem, hát... nem indul. Noch einmal... nem indul. Mindenáron hiányolja a GRUB-ot. Na, hamarost rájöttem, hogy a 2 oprendszer (a másik az Ubuntu volt...) a logikai meghajtó megszüntetése okán nem akarja az igazságot. Nu, semmi gáz, boot-olunk lemezről... nem volt boot-os lemezem. Itthon!

No, még mindig nincs akkora baj! Ez a csodamasina előkészített telepítéssel jött haza velem, meg is írtam még akkor a megfelelő DVD-ket, amivel a rendszer képes magát javítani, ésatöbbi. Bedugom, felpörög, boot... semmi. Bassza meg a jegesmedve, itt is kéne neki a GRUB. Ami nincs. Net híjján telefonos segítség igénybevételéről döntöttem... de minek :). Az ex-nek (számteches, de tényleg!) fogalma nem volt, mi az a GRUB, meg mitis kéne most akkor. No, nem baj, F8 aktív nyomogatása.... majd WIN csökkentett mód, legrosszabb esetben parancs-sorral (baromi rég volt, de hát istenem), persze itt sem jártam sikerrel. Nem és nem fog a WIN elindulni. Sőt, az Ubuntu sem akart.

Maradt az egyetlen megoldás: teljes újrahúzása a gépnek.

Ez önmagában nem nagy csoda, a baj az, hogy a másfél év alatt (mióta nálam leledzik az apparát) jó kis beállításaim lettek, ezek tűntek el.... és  sok-sok-sok időbe kerül,  míg ezeket helyrepiszkálgatom.

Amint látjátok, gép már van... működik, vadászom össze az elveszett adatokat, de az emiljeimet nem bírom össze-vissza varázsolni. Szemre jó, gyakorlatilag nem tudom letölteni a leveleimet. Marad egyenlőre a webes felület, nekem ez kicsit kényelmetlen, nincs is kedvem így írni, szóval mindenkitől sorry. Majd megvarázsolom, de az elmúlt 36 óra nem esett jól, ötleteim nem vannak már, és mivel ugyanabban a rossz gondolatkörben forgok még mindig, most pihentetném :)

De nem úgy. Ez most olyan jóleső, fizikai. Izomláz, vagy valami :)

És elégedett is vagyok, istenem, mit tesz egy-két nap full henye :)

Jó a szusi, komolyan megszerettem. Lassan a pálcikával is tudok bánni.

kicsit fáj az élet.

Elnéztem ma a fészekaljat, és az jutott eszembe, hogy miért is érdemelték ezt?

Mert lehetnek jó karácsonyaik, tényleg, a lehetőségekhez mérten majdnem tökéletesek is.

De egyik sem lesz már az igazi.

Nincs család .....

 Most vezeklem én is.

Csalók!

Én annyit gondolkodtam ezen, hogy hogyan tudnám indulatoktól mentesen megfogalmazni a véleményemet.

Nem nagyon fog menni.

Mert az egy dolog, hogy mennyibe kerül egy km autópálya. Az ember gyereke lenyeli a békát, feltételezve, hogy benne lesz rendesen az anyag. De nem, azt is kilopják.

Feltételezem, hogy dejó, legalább a környékbeli munkanélkülieknek lesz egy darabig rendes, bejelentett állásuk, jövedelmük egy jó darabig. És basszák meg, de nem.

A távolabbra mutató gondolat ehhez az, hogy ha ilyen az adófizetési morál, akkor cseppet sem kell csodálkozni azon, hogy ilyen magas a bér-jellegű jövedelmek adó-terhelése. Ott fogják meg, ahol kimutatható. Hát itt még ki sem mutatható.

Én meg ezek miatt a gerinctelen, agyatlan alakok miatt fizetek. Mint a katonatiszt. És rajtam kívül mintegy 3 millió ember ebben az országban.

Abba meg már bele sem merek gondolni, hogy az autópálya-üzleten kívül még milyen szektorokban és hány sikeres "vállalkozó" munkálkodik országunk további fejlődése érdekében.

A "megélhetési" bűnözőt meg lecsukják.

Lopni csak sokat érdemes.

P.s: A cikk hmmmmm, zseniális nyelvezetét külön ki kell emeljem. Tényleg. Mint egy 14 éves emberpalánta házidolgozata. Szóval a színvonal az megint ott van.

pedig de nem kéne!

Cívis város? :)

babák

Ez megrázott. Nagyon.

Mit véthettek azok a kis lelkek, hogy nyomorult porhüvelyükről senki sem tud vagy akar gondoskodni.

Megértem én a szülő(ke)t is, hisz épp elég lehet egy halott gyermekkel szembesülni a szülés euforiája után. De nem-nem-nem tudom elfogadni, hogy nincs búcsú, hogy nem érdemlik meg a tisztességes elköszönés lehetőségét. Nem kell csinnadratta, csak egy szál gyertya, koppanó rögök a kis, fehér koporsón.

Aztán az addig el nem sírt könnyek. Mosni kell a szívet, a lelket.

Hideg tepsikben, csempézett falak között, sötétben van 50 apró, meggyötört test. A szülök testének romjai. Hát miért nem hagyjátok békében őket????

Én sírok helyettetek.

Az hát! Ez szinte természetes.

Ma reggel is kiderült, de komolyan, én kérek elnézést, hogy elnézést kérek. Értitek?

Mert miért nem tudom én előre, hogy mi fog történni?

Banyek, mi vagyok én? UFO?

Ja, tényleg az vagyok :))))

És a szemöldököm is olyan szép kis vastag :)))))))))

kellene már frissítenem, de extra punnyadt vagyok és nem vagyok hajlandó csak negatív poszttal ellátni a blogot. Mer' nem vagyok negatív.

Csak most.

Majd elmúlik.

Be kéne rúgni :)

Nézegetem már pár napja ezt a szegénység-blogot.

Van a Szegényember, meg van annak a felesége. És ők szegények. És ki kell jönniük a kötelező kiadások (értsd lakhatás) után megmaradt havi 18 ezer jó magyar forintból.

Felbuzdultam, mondom csak kiderítem, hogy én ki tudok-e jönni ennyi lóvéból.

Nagy hirtelen összeadtam az összeadandókat és hát tulajdonképpen nem is értem, hogy hogyan csinálom.  Mert persze nekem is vannak kötelező kiadások, amik sajnos nemcsak a lakhatásból állnak. Az autót is ide sorolom, mert enélkül nem is érnék oda időben sehová. Meg kötelező a kisebbik fenekére a pelenka is. Mert ugye, ha nem kap, akkor .... nah, ezt mégsem írom le :D

Kötelező még az óvodai és bölcsödei térítési díj is.

Kötelező a telefon is, mert az kell (itt tudok még takarékoskodni).

Meg van még kötelező diákhitelem (a fene a belüket nekik is), meg kötelező a megtakarítás is beteg, valamint öreg napjaimra.

A lényeg: nekem kevesebb összeg áll rendelkezésemre egy havi étel és egyebek megvásárlására.

Hármunkra.

Mondjuk nem olyan vészes a helyzet, mert annyit eszünk hárman, mint egy kismadár. De azért lehet bűvészkedni. 

Nagyon ügyes vagyok ám :DDD

És remegve várom a sok ember által eleve a szemetesbe helyezett reklámújságokat. Minden héten.

Jaaaaa, és utálom az SMS-eket. Mindig csak "bankszámla-értesítő levonásról" típusú üzenet jön. (nojó, egészen ritkán kapok azért másmilyet is :D)

P.s.: Van luxuskiadásom is: heti egy női lap.... és nem a Kiskegyed, meg a Cosmo. Valamint itt az internet. Ezekről  - még - nem vagyok hajlandó lemondani.

Ezt itten tegnap kaptam, majdnem elfelejtettem közzé tenni. Én vagyok, vagy szeretném, vagyis olyan jó lenne alanyának lenni. De akár én is dalolhatnám.

Olvasom a sajtót máma, ahogy minden nap szoktam…. Netes formában, mert hogy védjük az esőerdőt, ugye (Neeeem, piszkos anyagi megfontolásaim vannak: minek vegyem meg papír alapon x forintért, amikor olvashatom a neten is, és nem kell érte külön fizetni! Bár szeretek újságot olvasni, szeretem kinyitni, ahogy megcsap a frissen nyomott lap illata…. Bekucorodni vele a kanapé sarkába… élvezem az olvasói leveleket, a glosszát…. De tényleg muszáj takarékoskodni, mert eddig rengeteget költöttem erre.).

Szóval… (elkalandoztam :D): index-en vezető hír, hogy MÚOSZ elítélte Tóta W. Bayer-féle paródiáját, azzal az indokkal, hogy zsidózik. Tóta W. ezen  kissé felháborult (mondjuk jogosan), írt is egy szösszenetet (http://w.blog.hu/2008/10/18/az_en_antiszemitizmusom).

Hááát, nagyon dícséretesen kordában tartotta a dühét. De valami ijesztő dologra derített fényt. Számomra. Kiszámolta, hogy a négyszáz-akárhány kommentelő közül 2, azaz kettő darabnak okozott problémát a paródia-jelleg felfogása. (Ez kb. 0,5 %-a a kommentelőknek – nem egy statisztikai minta, de azért jelzés értékű.) Na meg a MÚOSZ-nak.

Értitek?

Ki ül ottan „felelős” beosztásban? Jellemző lehet ez a többi szervezetre is, hogy 80-as IQ alattiak, ill. az elvont gondolkodásra képtelenek kerülhetnek címzetes helyekre?

A nép okosabb lenne, mint a vezetői? Én egy kicsit megpiszkálnám ezen címekkel rendelkező kartársakat, mégis, náluk mi merre hány méter. Csupán kíváncsiságból, persze.

Érdekes, hogy kívülállók milyen jól meg tudják ítélni, hogy milyen a másik ember.

Tegnap megítéltek. És amolyan óvodás módon próbáltak bántani. Majdnem reagáltam, de aztán eszembe jutott, hogy aki észérvekkel nem tud hatni, az előveszi az érzelmi oldalt és minősít. Okkal vagy ok nélkül, az most mindegy. De megteszi.

Egyik ismerős is meséli itt a blogon, hogy szaranya.

Szép.

Mondtam neki, hogy én is az.

Feldobódtunk.

De ettől persze szaranyák maradtunk. Nem vagyunk eleget a gyerekkel. És miért nem fogad szót? Megmiértordítagyerek? Nemtisztelnek. Bezzegnálamilyennincs.

Hurrá.

Miért jöttél vissza dolgozni? Ki van a gyerekkel? Jézusmáriabölcsi. Aztakicsigyereket?

Hozzá a tekintetek.

Ilyenkor gondolatban szemöldök felszalad. Némi elmélkedés, hogy kellene valamit reagálni. Aztán fejben legyintés: ehhhh, nem éri meg!

Amúgy meg:

Első posztként.

Miért is fontos, hogy a nyugati határszélen?

Az elmúlt időszak az életemben jópár kérdésre irányította rá a figyelmemet.

Tipikusan súlyos probléma az ember életében, ha nincs állása. Esetemben halmozottan jelentkezett a probléma. Ugyanis nevelgetni és eltartani szeretnék két szaporulatot.

Hát, nem könnyű.

Pláne, ha az ember lánya ezt egyedül hajtaná végre.

Neeeem, ez nem arról fog szólni, hogy milyenek a félig-exek (mert még hivatalosan ugyan nem!)!

Arról fog szólni, hogy milyen tortúra, ha az ember lánya saját erejéből is szándékozna eltartóvá válni. Mert ugye engem nem abból a fajtából gyúrtak, aki kopasztaná az ex-et és ebből akarna meggazdagodni.

Szóval: álláskeresés.

Nehéz, mert nő vagyok. Nehéz, mert 2 gyerekem van. Nehéz, mert GYES-ről próbálok visszatérni. Nehéz, mert annyi idős vagyok, amennyi. Nehéz, mert szakmai tapasztalatom is jócskán van. Nehéz, mert a gyereknevelést össze kell egyeztetni a munkaidővel.

És mindezeken felül nehéz, mert itt a nyugati határszélen a konjunktúra olyan, amilyen. Inkább amilyen. Semmiképpen sem olyan. De lehet, hogy nem is konjunktúra.

A mai napig nem értem, hogy miért gondolja az ország jóóóóó nagy fele, hogy itt kolbászból van a kerítés.

És azt sem értem, hogy az állami pénzek jelentős nagyságú hányada miért a tiszántúli helyeket célozza.

És azt sem értem, hogy miért nem néznek rá a felelős döntési pozíciókban ülők a térképre, és miért nem hisznek az egyes számoknak.

És azt sem értem, hogy hogyan működik még mindig az uram-bátyám kapcsolatrendszer.

De jó is lenne rendszeresen írni.... majd meglátom, mire jutok vele :)

Mindenesetre ez a jó képességű cím az enyém lett :D