2009.07.03. 18:54| Szerző‘: Zsit (nyau és rémizé)

Olyan remek napom (sőt: hetem) volt, hogy oda Buda.

 

A remeksége valamikor 2006-ban indult, mikoris a városban elhatározódott, hogy márpedig felújítanak egy épületet, amit kezelésre és fenntartásra jól megkap a felújítás végén a munkahelyem.

Ez azzal jár, tudjátok, hogy az épület kezelője ugyan "ingyen" megkapta az ingatlant (a tulajdonjogot nem!), de fizet, mint a katonatiszt, merthogy rezsi, az van.

Felvezető vége.

Tavaly ősz óta dolgozom itt, rögtön belefutottam ebbe a remek kis felvezetett problémába, amit 2007 óta sikertelenül oldogattak megfele.

A lényege annyi, hogy bizonyos fogyasztásokat (rezsi, értitek, rezsi), úgy fizetett a munkáltatóm, mint fizető és nem mint tulajdonos. Na most ez okozott némi gondot a könyvelésben (APEH, mint tudjuk, nem egy mókagyár) és persze az ÁFA tekintetében.

Hát a probléma van, friss munkaerő lelkes, mint atom, szóval mondtam a főnöknek, hogy nyugi, megoldom a szitut.

Megoldottam.

Csekély 8 hónapomba telt, míg átverekedtem magam a bürokrácia labirintusán, de sikerrel jártam. És azóta az én kurva anyámat!

Ugyanis a héten - az igényeknek megfelelően - megjöttek a szolgáltatól az bizonylatok: sztornó számlák és az új számlák. 2006-ig visszamenőleg!

És le kell fénymásolni őket, ugyanis az eredetiek mennek a könyvelőkhöz, de hát a munkáltatónál is kell maradjon valami.

És itt kezdődik a gondom: 2 napja non-stop fénymásolok a legalapabb képességű muzeális darabbal. Az a legkevesebb, hogy nincs rajta duplex, meg RMD (asszem így hívják - tudjátok, ami a lemásolandó papírt magától forgatja meg, no meg nem kell mellette állni, hogy adagold neki a cuccot). De csapágyas is a szörny. Uszkve 600 Hz-en nyikorog. Egész nap ezt hallgatni ... hááááát, mára már hányingerem volt. Nem, nem okádtam le a szörnyet, a gyomortartalmam az enyém, nem pazarlunk!

Mindennek a csúcsa volt, mikor a főnök meglátta, hogy hogyan másolok. Azonnal szóvá tette, hogy csukjam rá a másoló tetejét a papírra. Kínomban elkezdtem röhögni. Áááá, főnök, nincs az a pénz, amit túlórában neked ez megérne - mondtam neki. És persze illusztráltam is a gondot :)

Megértette. Ritka pillanat.

600 lap, a fele kétoldalas. Ma 3 órát álltam a szörny mellett.

És nincs vége, mert eddig ez csak egy kupac papír. Fel kéne dolgozni az adatokat, hogy tudjam, hogy állunk ÁFA-ügyileg, meg pénzileg, meg mindenhogy. Szóval a java hátravan.

Viszont eddig túléltem. Szerencsétlen kollegám viszont nem :)

Ebben a felfokozott állapotomban ért el a problémájával (ami nem volt jogos), és olyan jó kis asztalcsapkodós ordítozásba keveredtünk egy perc alatt, hogy az iroda fél perc alatt kiürült. Mondjuk nem volt nehéz, ketten voltak még ott rajtunk kívül :)

Hát ritka nálam, amikor annyira felmegy az agyvíz, hogy kiabálnom kell, de meg kell mondjam, jólesett. Aztán hogy lesz-e hosszútávú haszna, azt a jóég tudja, ellenben kissé szégyellem magam. No nem baj, majd legközelebb nem másolok fényt 3 óra hosszat :)))

Viszont egyre közeledik a nap, az a bizonyos, szóval jó kedvem van! :D

 

Címkék: állás ügyes vagyok  |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ittanyugatihatarszelen.blog.hu/api/trackback/id/tr31225034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása