Első posztként.

Miért is fontos, hogy a nyugati határszélen?

Az elmúlt időszak az életemben jópár kérdésre irányította rá a figyelmemet.

Tipikusan súlyos probléma az ember életében, ha nincs állása. Esetemben halmozottan jelentkezett a probléma. Ugyanis nevelgetni és eltartani szeretnék két szaporulatot.

Hát, nem könnyű.

Pláne, ha az ember lánya ezt egyedül hajtaná végre.

Neeeem, ez nem arról fog szólni, hogy milyenek a félig-exek (mert még hivatalosan ugyan nem!)!

Arról fog szólni, hogy milyen tortúra, ha az ember lánya saját erejéből is szándékozna eltartóvá válni. Mert ugye engem nem abból a fajtából gyúrtak, aki kopasztaná az ex-et és ebből akarna meggazdagodni.

Szóval: álláskeresés.

Nehéz, mert nő vagyok. Nehéz, mert 2 gyerekem van. Nehéz, mert GYES-ről próbálok visszatérni. Nehéz, mert annyi idős vagyok, amennyi. Nehéz, mert szakmai tapasztalatom is jócskán van. Nehéz, mert a gyereknevelést össze kell egyeztetni a munkaidővel.

És mindezeken felül nehéz, mert itt a nyugati határszélen a konjunktúra olyan, amilyen. Inkább amilyen. Semmiképpen sem olyan. De lehet, hogy nem is konjunktúra.

A mai napig nem értem, hogy miért gondolja az ország jóóóóó nagy fele, hogy itt kolbászból van a kerítés.

És azt sem értem, hogy az állami pénzek jelentős nagyságú hányada miért a tiszántúli helyeket célozza.

És azt sem értem, hogy miért nem néznek rá a felelős döntési pozíciókban ülők a térképre, és miért nem hisznek az egyes számoknak.

És azt sem értem, hogy hogyan működik még mindig az uram-bátyám kapcsolatrendszer.