Mi másnak hívhatnám az ügyeletes ovit?

Ma a kisebbik nagyon haza akart menni már, és majdnem elsétált egy hölggyel, mondván, megjött az anyukám.

És nagyon sírt, hogy nem hagyták :) - ööööö, nem is tudom, közepesen jó anya sem lehetek :)

Szétszortíroztam azokat a borzasztó rezsi-számlákat. Tele lett velük egy naaaaaaaaagy asztal. Most már csak azt nem értem, hogy szerződés-szám szerint is van egy halom sztornó, meg fogyasztási hely szerint is. Egyelőre nem vágom, hogy ez miért van így. Viszont cserébe ma jött a postával egy izmos kis csomag, bele is sápadtam, hogy újabb adag szortírni való, de hála istennek csak a szerződésmódosítás. Anyja neve nyóc példányban, remek. És milyen felemelő érzés, hogy hasíthatom át magam megint a bürökrácián. A faszé' akarok én jót tenni, mindig szívok vele.

Azon elmélkedtem közben, hogy el kéne mégiscsak menni strihelni. Mert most per pillanat a bevételek rohadtul nem fedezik a kiadásokat. Ja, és nem látszik változni a helyzet. Tízezerből megkajálni egy hónapban hármunknak az fasza? Mert én azt mondom, igen!

El kéne adnom a lakást .....

P.s.: Ráejtettem a lépcsőházba bejövet a lábamra a kulcsomat. Fáj. Nagyon. Gyönyörű szilvalila színe lett a lábujjamnak. Nem, ez nem egy mutáns kulcs, én vagyok ilyen hihetetlen ellenálló.