Micsoda fantörpikus érzés, mikor az embernek kiskorkülönbségű 2 sarja van, akik nőneműek!

Komolyan ám.

Ma délután némi zuhé után sikerült a fiatalságot kicsapnom a legelőre. Érdekes volt, mert más nem gondolta így, ergo csak az én két sarjam tombolt kinn a jóidőben. Ez azzal járt, hogy percenként rohangáltak be az erkélyajtón, hogy ez kell, meg az kell, így levontam a következtetést: untakoznak.

Kézenfogtam őket, be a mögöttünk zajló építkezés felvonulási területére, ami egy aranybánya egy gyereknek. Kettőnek is.

Ahhoz mondjuk elég gyáva kukacok, hogy fél méternél messzebb menjenek idegen helyen tőlem, így nem aggódtam a testi sérülés miatt, maradtak az idegeim, mert a gyerek olyan, hogy kérdez. Le is izzadtam bele, de megjelent a "felmentő" sereg iszonyat koszos, sárga-fekete színű nylon szalag képében. Tudjátok, ez az, amit mindefelé kikötöznek határoló elemnek veszélyes területeken. Hát a felvonulási terület összes ilyenjét sikerült begyűjteni, ugyan nem tudom, mire jó, de lelkesen szedték össze, én meg öt percenként boncoltam ki valamelyik dedet a kábé két kilométeres szalagokból. Aztán feladtam, így hazatértem két darab, egyméteres, sárga-fekete múmiával, akikből diszkréten feltört erre-arra a sárfoltos izzadtság, na meg persze a teljesen algoritmizálatlan visítás.

Szerettek a lakópark pihenésre vágyó egyedei, tutira.

Aztán félórás meggyőzés, hogy ebben a szerkóban nem megyünk be. Nem értették, bár a lakás belső állapotát tekintve majdnem mindegy lett volna.

Viszont csendben bezabálták a vacsorát, majd fürdés (ez örök élmény, day-by-day... szeressük ám). Alig kerül fél órámba per szaporulat, míg belekerül a kádba (pisilni menni, inni menni, vetkőzni menni - mindez a slozi-ajtóban, mert ott van a legtöbb hely, hárman, lapjával, egész kényelmesen elszorongunk ott).

És a nap koronája: körömvágás.

A kissebbik ded jól bírta, de a nagyobbik pulya szent borzadállyal figyelte az eseményeket, és próbált tök csempének látszani. Nem volt sikeres, mert a csempe nem szörcsög hangosan (igen, még mindig szörcsög a gyerek, az orrmandula eltávolítás ellenére - szóval valami komolyabb lesz itt, be is vagyok szarva ettől kellőképpen).

És abban a pillanatban, hogy az ölembe vettem, beindult a sziréna. Nem tudom, hogy egy körömvágásban mi lehet olyan kínzó, de legalább úgy üvöltött, mint a vérvétel esetén. Na most, mivel a feje a felvett pozíció kapcsán pont a bal fülem mellett helyzkedett el, a tizenötödik másodpercben megsüketültem. Hogy oldjam a feszültséget, mindenféle ökörségeket magyaráztam, amit a nagy nem hallott meg az emelt hangerő ellenére sem, a kicsi viszont visítva röhögött. A  jobb fülem mellett.

Aztán a lábról is eltávolítottuk a patákat, hasonló körülmények között, csak felcserélt fülekkel. Szóval most itt ülök, és örülök, hogy csend van.

Most hogy ágyban a banda, magánéltem per telefon. Jó volt, ill. lett volna, de a nagyobbik magzatom túl kíváncsi, így a szokásos esti körforgalom lezajlott, amit kedvenc beszélgető-partnerem is végighallgatott. Mostmár tutira sosem fog szaporodni, iszonyú meggyőző társaság vagyunk :D

És holnap irány az ügyeletes ovi, fasza lesz, nagyon. 3 hét. Édesjóistenem, csak 3 hét. Rettenetes időtáv!