összeolvastam egy halom blogot, még kommenteltem is.
Nagyjából mindenki üdvözölte - a külföldi ballib sajtóval egyetemben - Orbán "progresszív" megoldását az állami felügyeletről. És nem értette meg a többség, hogy miért nem jó kutyafuttában, gumi-szabályozással "államosítani".
A ma délutáni megnyilvánulások bizonyára megint hisztérikus üdvözlésbe fognak átcsapni, merthogy mennyire csökkenni fog a költségvetési hiány az intézkedés nyomán, meg amúgy is milyen szarul sáfárkodtak a tulajdonosok a rájuk bízott pénzünkkel (amúgy szarul, de ez megint egy másik téma).
Én meg már a szememnek se hiszek. Egészen elképesztő ez a mindent megengedhetek magamnak, mert a cél, az bizony szent hozzáállás.
Konkrétan sikíthatnékom van attól, hogy a munkáltatói és saját járulékaim (nyugdíjpénztári szakasz) novembertől 2011 végéig megállnak az APEH-nél. AKinek az lenne a dolga, hoyg a szerződött nyugdíjpénztáramhoz, az én nevem alá tartozó rovátkába bekarcoltassa az aktuális összeget.
Igen, biztos csak átmeneti, meg majd felírják, hogy az állam ennyivel tartozik NEKEM!
És persze inenentől megint csak egy fél lépés az eddigi nyugdíjam nagy kalapba vándoroltatása. Mert ha évente összességében 360 milliérd forinttal rövidítik meg a pénztárakat, akkor nem fogja megérni fenntartani őket.
Aztán kíváncsi leszek, hoyg a jelen szaporodási ráta mellett az én nyugdíjamat - amire minden bizonnyal a halálom előtt fél órával leszek jogosult - ki fogja kifizetni. Meg miből.
És az is biztos, hogy az emberek szeretik ezt az állami gondoskodásos akolmeleget. És szeretnék vissza a 3 Ft-os kenyeret. Csak elfelejtik, hogy az mással is együtt jár. Nem lehet úgy ujjat harapni, hogy ne fájjon.
Az agyam eldobom ettől a kibaszott rövid távú gondolkodástól. Ostoba, magyar jellegű, vállalkozói rabló-mentalitás.
Mondjuk baszarintanék rá, ha lenne egy olyan állásom, amiből gond nélkül tudnék magamnak takarékoskodni a nettó béremből.
És persze tudom, el lehet menni. De két gyerekkel, egyedülanyaként?