Merthogy milyen harcias amazon is tudok lenni, ha kell!

Történt egyszer, a boldog békeidőkben, mikor még az üveghegyen se volt karc, és együtt voltunk a volt férjjel, hogy baráti társasággal közösen egy szerepjáték-táborba indultunk.

Helyszín egy rém romantikus, dunántúli apró kis kastély, nyár, csillagok. Mi, akkor már vén játékosokként a live szakaszba nem neveztünk, csak a modul-versenybe, ám a teljesség és az élmény miatt mindegyikünk készült a jól bevált kis jelmezével, amivel napközben el lehetett marhulni.

Sok kölyök irigykedve nézte a bandát, mert olyan ökrök voltunk, hogy az hihetetlen.

Sajnálatosan előjött azonban az a tapasztalat is, hogy az ilyen összeröffenéseket az ember nem ússza meg berúgás nélkül. Nem, nem én rúgtam be :), a hímek nagy százaléka viszont igen.

Kis kiegészítés a sztorihoz: a baráti társaság egy nagy szobában volt elszállásolva, mondván mi ismerjük egymást. Hja, hát igen, nem túl mélyen, de üsse kavics, itt senki nem prűd, nem lesz gond.

Szóval késő éjjel, még dumálgatunk a félsötét (töksötét) szobában. Az ex hullarészegen mellettem aludt.

Ekkor felszabták a szobaajtót, és egy erősen kanyarhangú illető némi alkolhot kér a kanyarok további bodorításához. A szobánk férfi tagjai itt követték el a hibát, mert adtak. Nem akartak botrányt, ugye.

Na, kanyarhangú jött még egyszer. Aztán még egyszer. Már kezdtünk idegesek lenni, de a hímjeink semmi tetterőt nem mutattak, még felszólításra sem. Mondjuk az enyém füle mellett ágyút lehetett volna sütögetni.

Ott telt be a pohár, amikor a kanyrhangú a legközelebbi érkezésekor a villanyt is felcsapta.

Én kipattantam az ágyból (vérnyomás: 500, hülye, tehetetlen pasik mormogása), magam köré kaptam egy törölközőt, bal kézbe a bokent (az ágy mellett volt, ugye), jobb kézzel elkaptam a csóka ingét, és toltam kifelé az ajtón, miközben nagyon kulturáltan és lassan magyaráztam el neki az éjszaka mibenlétét és az elemi udvariassági szabályokat. Gyerek halálsápadt lett, én meg egyre jobban dühös. Leejtettem az addig lassan lóbált bokent, kinyitottam az ajtót, majd két kézzel kivágtam a srácot a folyosóra, hogy csak úgy nyekkent. Többet nem jött vissza.

A fiúk ültek/feküdtek az ágyon (az enyém csendesen hortyogott, mit sem véve észre az eseményekből), és tátott szájjal bámultak.

A dolgonak egy szépséghibája akadt.

Én ugyanis javarészt ruhamentesen alszom. Ezért kellett a törölköző. Namost a kidobás pillanatában a törölköző az úgy gondolta, hogy többet nem óhajt takarni, és lassan lecsúszott a bokámig. Ebből nem nagyon vettem észre semmit, lévén a kétezres vérnyomás (igen, felkúszott odáig) elég sok érzékszervem eltompította.

Mikor meg már észleltem, nagyjából mindegy volt - sikítozni nem kéne, hát láttak már meztelen nőt addig is. Összeszedtem a göncömet, és kimentem rágyújtani :)

Akkor jött utánam az egyik haver. Reszkető kézzel állt mellettem a körfolyosón (ő is rágyújtott), aztán csak annyit mondott 6 perc néma csönd után, hogy ő még az életben ilyen szépet nem látott, mint akkor engem.

Ettől persze én jobban zavarba jöttem, mint az esettől, magától :)

Aztán másnap csendben megnyertük a modul-versenyt (mindenki meghalt, hősök voltunk - de tökéletes játék volt), én meg egy nap erejéig legendaszámba mentem, mint A Nő, aki Kidobta a Részeg Srácot Meztelenül! :)