Rég írtam, tény ....

És akkor most karácsonytól, mert megérdemli.

Összességében felnőttségem legjobb karácsonyi ideje volt. Pedig minden adott volt ahhoz, hogy ne legyen az.

Kezdődött ott, hogy írásban felszólítottak fizetésre. Mivel ez akkor lehetetlennek látszott, nekiláttam, hogy felmérjem a lehetőségeket. Ide katt, oda telefon, amoda kérdés. Hát nem vitás, agyonkeresem magam, meg luxusban élek így nulla, azaz 0 esélyem van bármilyen segélyre, támogatásra, akármire. Viszont a kérdezősködés azzal járt, hogy látótérbe kerültem, most időnként ellenőrzik, hogy a sarjakat etetem-e, meg van-e víz a lakásban (igen, etetem és van).

Közbevetőleg orvosnál is jártunk allergiailag, merthogy a nagyobbik minden bizonnyal minimum laktóz-érzékeny, ha nem rosszabb. Persze, nem kimutatható, csak az, hogy valamire allergiás. A mire, az még nem derült ki, viszont ez kerek 7 ezer forintomba került és megkaptam, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem akarom a gyereket megműttetni, merthogy a fül-tubus az nem is nagy dolog. Hát kapd be, operáltasd te a gyerekedet....

Mivel van ez az allergia, a gyerek időnként fosik. Az oviban az okos vezető meg a gyerek füle hallatára azt találta mondani, hogy a gyerekem miatt beteg az óvónéni. Hát nem kicsit kiakadtam, mikor mondta a gyerek. Másnap reggel megvártam a vezetőnőt, és megkérdeztem, hogy probléma-e, hogy a gyerek ebbe az óvodába jár. Kicsit vázoltam a felháborodásomat a nevelési technikát illetően. Erre a vezetőnő: ő meg azért háborodik, hogy beteg gyerek megy az oviba. Mondtam neki, hogy ez allergia, papírt erre nem adnak, diétáztatom, mert az olyan fasza, de ha ezt az óvónéni elkapta a gyerektől, akkor azonnal publikálom, hisz kisebbfajta orvosi csoda. Ámde ez totálisan független attól, hogy ha gond van, akkor nem félhangosan mondogatok a gyereknek. Majd nyomatékosan megkértem, hogy újságolja már el a gyereknek, hogy nem miatta történt az óvónéni betegsége, mert én kibeszélhetem a lelkemet otthon, ha nem az "illetékestől" hallja. Aztán békében elváltunk. És ekkor még csak 17-e volt.

Bankban is jártam, de minek, ámde ennek jelentősége lesz.

Ex hozza haza a csimotákat... megkértem, hogy az életbiztosítását kérdezze már le, hogy mennyi van benne, mert annak terhére lehet felvenni hitelt, és az kihúzna a szarból - itt a telefonszám, meg a kontaktszemély, akit keresni kell (bank, ugye). Ekkor tudtam meg, hogy azt az életbiztosítást, amit 6 éven keresztül a közös jövedelmünkből fizettünk (és ahol többszöri kérésemre sem lettek kedvezményezettként a gyerekek megjelölve), majd másfél évig én egészítettem ki az inflációkövető indexálást, szó nélkül egy az egyben felvette. Sírógörcsöt kaptam a konyha közepén. És annyi volt a hozzászólás, hogy örüljek, hogy a 13.havi fizujából kaptam pénzt (igen, a fizetés-felszólításra adtam a jó nagy részét!), mert el is titkolhatta volna. És mi az, hogy én nem fizetek valamit ... na bazzz... mitől lenne. Eliszom, tuti. Amúgy meg vegyem tudomásul, hogy az az övé, neki ez járt. Már nem emlékszik, hogyan ideologizálta meg magának, de akkor is. És ekkor volt 22-e. Másfél napig zokogtam. Aztán olyan hideg, számító nyugalom fogott el, hogy az félelmetes. Nem hisztizek, nem emlegetem. De ezt nem lehet elfelejteni .....

És akkor tényleg azt hittem, hogy ilyen szar karácsonyom még sosem volt és itt fogok depressziózni. Aztán arra gondoltam, hogy a körülményekhez képest egészségesek vagyunk, a gyerekek apró csodák minden nap. Nem fogok szürkülni! És úgy is lett. Nekiláttam:

23-án a déli alvás keretében belehelyeztem a fát a tartóba. Majd éjjel becibáltam a lakásba is. Csekély 3 órán keresztül raktam a díszeket. És jött a csúcsdísz. Szerencsétlen fenyőre nem tudtam rátenni, mert nem volt annyi rés a plafon és a fa teteje között. (a fa egy kis asztalkára lett téve, már egy ideje így csinálom) Jó, vágunk. Fellavíroztam 268 cm-ig, nagy nehezen lenyeszeteltem... rohadványos csúcsdísz így se ment fel, mert ott meg a faág volt vastagabb, mint a rendelkezésre álló luk (vazelinos tanács nem ér, ez nem tágul :D). NAjó, hát ha már így esett, akkor végül is mehetne az eredetileg tervezett helyre is, most már oda is befér. Kerítettem egy vastagabb kesztyűt (ez magról kelt, oltatlan ezüstfenyő volt - isteni illattal, viszont szúrt, mint a veszedelem), és a teljesen feldiszített fát - már az izzósor is fent volt! - áttranszportáltam a kisszekrényre. Csörgött-zörgött, borulni próbált, közben itt-ott felnyársalt és megszúrt. Jelzem, éjjel fél 3 volt, az angyalok meg hivatalosan csendben dolgoznak :))). Győztem. Fa állva maradt, én meg ültem a romok között és diszkréten röhögtem.

Gyerekek reggel örömködtek, és keresték a csomagokat. Nem volt egy sem :DDD - gonosz anya ugyanis két turnusos karácsonyt tart :D. Disznótoros ünnepi ebéd volt, majd nekik alvás, én meg ajándékokat a fa alá, valamint magamat harci díszbe. Aztán felöltöztettem őket, bontás - örömködés, anyumék is megérkeztek, dédivel együtt. A lányok előadták a karácsonyi énekrepertoárt (teljesen maguktól), dédi behalt, mert jó pár templomi is volt köztük :), majd ők el, mi meg a teljes vasútrendszert felépítettük a nappaliban aznap.

Másnap anyuméknál ebéd, kis beszélgetés, nyugalom, jóérzések. Ahogy azt kell.

Mindeközben én már fejben pakoltam :), 26-án ex vitte a gyerekeket - neki is jár karácsony, ugye, én meg szépen felreppentem a Citybe.

Szívesen leírnám részleteiben, de valami Monet/Manet impresszionista valami lenne, vagy túl információdús. Egyiket sem akarom!

A lényeg: hihetetlenül jól éreztem magam, de ezt úgyis tudod. Köszönöm.

Az Avatar meg nagyon nagy élmény volt :DDD